Ma reggel elbúcsúztattuk Donnyt és Zsófit, ezzel a kurzus részvevőinek száma háromra csappant: Ádám, Judit és jómagam. Az egész ház kong az ürességtől, minden helyen megrohannak az emlékek, és minden emléktől elszorul a szívünk. Nagyon jól éreztük magunkat ez alatt a három hónap alatt, megtöltöttük élettel ezt az egyébként igencsak lepukkant épületet, és most újra annyira üres lett.
Teljesen nyomasztó a hangulat, és ezen az sem segít, hogy van itt öt vendég. Nagyon hiányoznak az itteni arcok, és rossz a gondolat, hogy lehet, hogy sosem fogok már velük találkozni. Vagy ha mégis, akkor sem így. Rossz érzés most itt lenni, rossz, hogy én maradok utolsónak és végig nézem, ahogy mindenki hazamegy.
Néha nagyon várom már, hogy otthon legyek, néha viszont azt akarom, hogy visszajöjjön mindenki, és örökre itt maradjunk. Lassan számot kell vetni az itteni létemmel (bár szakmailag már megtettem és jegyet is kaptam rá), és össze kell pakolni mindent.
Kedden Ádám hazamegy, szerdán pedig Judit és én is felszállunk a gépre, ezzel véget ér a Hollandiai kiküldetésünk.
